|
Candidiázis
Nagyon sokan kérdeznek bennünket a candidáról, ezért úgy gondoltuk, hogy adunk egy kis ismertetőt.
Korunk egyik legelterjedtebb korokozójaként tartják számon a Candida albicans-t (fehér élesztőgomba). Néhány évvel ezelőtti felmérések szerint a nők 70%-a, a férfiak 40-50%-a fertőzött candida-gombával. Sejthetjük, hogy a helyzet azóta még rosszabb lett.
Az emberi szervezetben kimutatható gombák három csoportra oszthatók. 1. Az első csoport az élesztőgombák. Idetartoznak a candida fajok, melyek száma mintegy százötven. 2. A második nagy csoportba tartoznak a penészgombák. 3. A harmadik csoportot pedig a dimorf gombák alkotják.
A gombafertőzésnek rengeteg forrása lehet mivel a gombák szinte mindenhol megtalálhatók:
- Biohulladék, rosszul tárolt komposzt, rothadó ételmaradékok is táptalajt jelentenek.
- Az állatok gyakran gombafertőzöttek és róluk is nagyon könnyen átterjed az emberre. Gyakran kimutatható a candida fertőzés kutyákon, macskákon, teheneken, tyúkokon, sertéseken. Elkapható az állati váladékkal és az atkákon keresztül is.
- A fertőzött ember is át tudja adni embertársának főleg szexuális úton.
- Meleg, dohos, penészes helyek is veszélyforrást mutatnak.
- Élelmiszereken át is megfertőződhetünk. Ha az étel megpenészedik, akkor ki kell dobni minden esetben nem elég csak a penészes részt eltávolítani.
- A mezőgazdaságban bevezetett természetellenes módszerek (műtrágya, vegyszeres permetezés) és a savas esők hatására megváltozott a talaj pH-értéke, amelynek következményeként a talaj természetes baktériumállománya lecsökkent, és a talaj természetes immunitása is meggyengült. Ez mind jó táptalaj a gombák elszaporodásának.
- Használati tárgyak által is fertőződhet az ember, például: evőeszközök, közös fürdő, ruházati cikkek stb.
- Az újszülött is fertőződhet az anya által.
Elég félelmetes a kép, de van megoldás: az emberi szervezet immunitása a kulcs.
Olyan egyensúlyi állapotba kell hozni testünket, amelyben a gombák nem betegíthetik meg. Nagyon fontos a bélflórát egészségessé tenni!
A táplálkozás nagymértékben befolyásolja az immunrendszert. A túl sok zsír, túlzásba vitt fehérje, finomított ételek is legyengítik az immunrendszert. Ezek egyik következménye lehet a sav-bázis egyensúly felborulása, mert az immunrendszer enyhén lúgos közegben tud igazán jól működni. A savasodás révén a jótékony baktériumok is elpusztulnak, amelyek egyik feladata a gombák szaporodását kordában tartani.
A hosszú ideje fennálló krónikus betegségeknél megfigyelték, hogy körükben jóval nagyobb a gombás fertőzések száma, mint a lakosság más arányainál. Izületi gyulladásban, reumában szenvedőknél, cukorbetegeknél, vashiányos vérszegény betegeknél, mellékvese vagy pajzsmirigy-túlműködésben szenvedőknél, pikkelysömörös betegeknél és rákban szenvedőknél is igen gyakori a gombafertőzés. A gomba elszaporodásának lelki szinten is van hatása, úgymint: a fokozottabb idegesség, szorongás, depresszió, félelem stb.
A candidát rejtőzködő betegségnek is nevezik, mert nehéz kimutatni. Előfordult már olyan is, hogy csak a boncolásnál derült ki: candida fertőzés állt fent.
Ezért a vizsgálatnál érdemes több oldalról elindulni. Érdemes megnézetni a vizeletet, székletet, íriszt, elmenni Vegatesztre (természetgyógyászati rendelőkben végzik, és elég megbízható).
A candidának azért általában vannak könnyen észrevehető vizuális jelei is. Az íriszben megjelenő világosbarna foltok jelezhetik a gombatelepeket.
A körömgomba mindenképpen utal belső gombásodásra is. Az, hogy melyik ujj körmén jelenik meg, jelzi az adott szerv megbetegedését.
A nyelvlepedék, amely barnás vagy fehér, és nehezen is eltávolítható utalhat belső gombásodásra is.
A székletben megjelenő fehér nyákcsomó gombatelepet jelöl. Van, akinél csak hashajtás esetén jelenik meg csak a székletben.
A candida-fertőzésnek 1-12-es beosztású skálája van. A megfelelő érték 3-5 között van. Minél közelebb van az érték a 12-hez annál erősebb a fertőzöttség. Általában ahányas az érték annyi hónapig érdemes a kúrát végigcsinálni.(Ha 6-os akkor félévig, ha 8-as akkor nyolc hónapig, és így tovább).Ha túl alacsony a candida-szint az sem jó mert az más fertőzést, mint pl.: nemi betegséget jelölhet.
A candida fertőzöttség tünetei:
- krónikus fáradtság
- viszketés a szemnél vagy a fülnél, a hallójáratokban, a bőr különböző pontjain, a végbélnél
- anális ekcéma
- Emésztőrendszeri panaszok (puffadás, gázosodás, hasfájás, gyomorfájás). A gombák a bélben cukorral táplálkoznak, s közben gázokat termelnek és ezek a gázok okozhatják az emésztési panaszokat.
- farkasétvágy és az ebből adódó elhízás
- izületi és izomfájdalmak
- koncentráció-zavar
- herpesz, afta, orrfolyás, orrdugulás, fejfájás, migrén
- nőknél nagyon gyakoriak a gombák okozta menstruációs panaszok: fájdalmas menstruáció, fehérfolyás, rendszertelen vérzés, újból visszatérő petefészek-, hólyaggyulladás vagy akár a meddőség is.
- arcüreggyulladás, homloküreg-gyulladás.
- vérnyomásproblémák
- hajhullás, foltos kopaszodás, nagyon erős korpásodás, túlzottan zsírosodó haj.
- körmök gombásodása
- allergia!!! Mindenféle allergia utalhat gombára (ekcéma, asztma, szénanátha)
- gyerekeknél a hiperaktivitás
- mindenféle szív és érrendszeri megbetegedés
Ha valaki a fent felsorolt tünetek közül egyiket sem tapasztalja, akkor valószínűleg nincs gombás fertőzése. Ha több előfordul a felsoroltak közül, akkor valószínűleg elszaporodtak a gombák a szervezetben.
A candida-fertőzés kezelése:
Sajnos sokszor évekbe is beletelhet, hogy a szervezetet megszabadítsuk a gombától. Komoly akaraterőre és kitartásra van szükség, és hónapokig oda kell figyelni a táplálkozásra, hogy a terápia sikeres legyen.
1. Erősíteni az immunrendszert
2. Helyes táplálkozás
3. Erősíteni a bélflórát
4. Célirányosan fogyasztani olyan termékeket, amelyek pusztítják a gombát.
Kerülendő ételek:
- Cukor, cukros ételek; a szénhidrátot csökkenteni kell
- Élesztő
- Állati eredetű ételek (főleg az antibiotikumok miatt)
- Erjesztett ételek (alkohol, ecet, sajtok, még a kefir sem)
- Gombafélék
- Édes gyümölcsök
- Cukorborsó
Fogyasztható ételek:
- Gabonafélék (tönkölybúza, árpa, rozs, zab, köles, barnarizs, hajdina, quinoa, amarant)
- Olajos magvak (mandula, tökmag, napraforgómag, szezámmag, lenmag)
- Szénsavmentes ásványvíz, forrásvíz, gyógyteák
- Zöldségek és gyümölcsök között azok a jók, amelyeknek a teljes tömegükhöz képest 10%-os vagy annál alacsonyabb a cukortartalmuk.
- Természetes gombaölő fűszerek (fokhagyma, kakukkfű, borsmenta, rozmaring, teafalevél, aloevera, graepfruitmag, búzafű, szegfűszeg, torma, gyömbér, kurkuma, Cayenne-bors)
A bélflóra helyreállításához vannak különböző termékek, de különösen tudjuk ajánlani a Neways táplálék-kiegészítő termékeit melyek világviszonylatban az első helyeken állnak a World Without Cancer Organization (Világ rák nélküli mozgalom) listáján. http://www.neways-hu.com/start.htm?partner=97432826
|